2013. október 9., szerda

Interjú Pálfi Balázzsal, a hamarosan megnyíló Flippermúzeum tulajdonosával (2.rész)


Az interjú első része itt található. Segítsünk Balázsnak, hogy Flipper Múzeumának híre minél több emberhez eljusson. Kérünk, tieteket osszátok meg az interjút ahol csak tujátok!





A bemutatásra kerülő flipperek milyen időintervallumot ölelnek fel? Gondolom, évtizedekről beszélhetünk. Hogyan oldod meg a szervizelést, az alkatrészek pótlását? Ez a gépszám és a változó életkorú gépek tekintetében nem tűnik egyszerű feladatnak.

A legöregebb gép 1871-es, ott még szervizelésről nem beszélhetünk. Az 1930-as évek utáni gépek esetében kezdődik a probléma. Két szervizesem igyekszik folyamatosan helytállni. Az alkatrész-utánpótlás egyrészről más bontott flipperekből történik, ez a prioritás már csak az eredetiség és a múzeum jelleg miatt is, a másik része Amerikából kerül behozatalra.

De te már nem bontasz szét gépet, nem vagy flippergyilkos.

Egy hiányos, ezer sebből vérző gép esetén én nem beszélnék gyilkosságról. Két menthetetlenből csinálni egyet, ezt inkább donor gépnek hívnám. Inkább összerakok működőnek kettőből egy flippert, minthogy pár tízezer forintért eladjam.

Mi alapján döntöd el, hogy melyik gép kap „teljes” felújítást és melyik marad meg eredeti állapotában?

Kizárólag az állapot számít, nem a gép értéke, márkája. Azoknak, amiknek mondjuk a pályája megköveteli. Egy jó állapotú gép esetén törekszem az eredetiség megőrzésére.

Mi tudsz mondani a pincéről, ahol vagyunk? Ha nem tévedek, a helyiségnek is van története…

Hallomásból ismerem csak. Az 1990-es évek elején könyvtár volt, majd erőteljes profilváltás után swinger klubként működött 6-8-10 évig. Van rá példa, hogy esténként bekopogtatnak, amikor látják a fényeket. Keresik a lányokat, én beinvitálom őket, a flippereket szívesen megmutatom.

A hely még őrzi a peep show jellegzetességeit...

A múzeum kialakításánál volt esetleg valami külföldi minta, amit alapul vettél?

Megyek a saját fejem után, külföldi példa nincs előttem. Próbálom a kuriózumokat, vagy egy adott korszak legsikeresebb gépeit összeszedni.

Szoktál egyébként flipperezni?

Máshol szeretek játszani. Itt zavar, ha egy gép nem tökéletes, a sok befektetett munkaóra. Máshol maximálisan elnéző az ember, ha egy flipper kicsit koszos vagy nem működik rajta ez-az.


 Külön termet kaptak a legrégebbi darabok.

Amikor nem flipperezel, mivel foglalkozol, van más hobbid is?

Mindig volt, de egyszerre csak egy hobbira tudok koncentrálni. Ez most túlnőtt a hobbi szinten. Ha ez megvalósul, azon kevesek egyike lehetek, aki azt csinálja teljes időben, ami az álma. Nem is igazán az álmom, mert még álmodni sem mertem ilyet, igazán elképzelni se tudtam.

Csak sodródtál az árral?

Igen.

A kiállított gépek nyilván a te ízlésedet tükrözik. Van olyan gép, amit csak azért vásároltál meg, hogy azt a látogatóknak bemutathasd?

Próbálok a látogatók fejével gondolkodni. Abban nem tudtam kompromisszumot kötni, hogy a potenciális látogatók életkora 30-40 év közötti, ez a flipper generáció 30 százalékban van jelen a gyűjteményben.

 Az egyetlen Magyar nyelvre átszabott flipper, a Mesevonat!

A 90-es évek legendái: Indiana Jones, Addams Family, Twilight Zone, Star Wars...

Van olyan gép konkrétan, amit hiányolsz még, amire azt tudod mondani, hogy enélkül nincs is megnyitó?

Ez maradjon az én titkom…

A család mit szól a hobbidhoz, vagy ha más szemszögből kérdezem, az üzleti tervedhez?

Nagyon hálás vagyok nekik, mindenben mellettem vannak. Sem én, sem a felségem nem tudtuk mi lesz ebből. Sok időt veszek el tőlük, hogy a saját álmomat megvalósítsam. Türelmes, becsülöm érte.

Ő is le szokott ide jönni?

Régebben gyakran, most a negyedik gyerek után már nem jellemező. Nemrégen lent volt, fél év után. Örült, hogy rendezettebb, hogy halad előre.

Főállásban most te akkor a Flippermúzeum, a Pbal Gallery menedzselésével foglalkozol?

Igen, ez lesz a munkám, mivel muzeális közintézmény, ezért non-profit szervezet.

Cél tehát a nulla elérése?

Egyelőre igen. A távoli jövőben szeretnék valamilyen flipperes dologgal nulla fölötti eredményt elérni. A következő két év azonban a nullára futásról szól majd.



Az utolsó, talán a legfontosabb kérdés: mikorra tervezed a nyitást, illetve az érdeklődők hol tudják az eseményeket nyomon követni?

2014. január vége - február eleje tűnik reálisan elérhetőnek. Egyelőre a Facebook oldalamon igyekszem hírt adni a történésekről:




Sok sikert és rengeteg látogatót kívánok!



/készítette: Lugosi András 2013 október

2013. október 4., péntek

Interjú Pálfi Balázzsal, a hamarosan megnyíló Flippermúzeum tulajdonosával (1.rész)


Flipperes berkekben már köztudott, hogy a közeljövőben látogatható lesz Magyarország legnagyobb flippergyűjteménye. A Pbal Gallery nemcsak itthon, de Európa-szerte is a legjelentősebbek közé sorolható. Elsők között szerettünk volna hírt adni a közelgő nyitásról; a múzeum tulajdonosával, Pálfi Balázzsal beszélgettem:

(1.rész)


Balázs, én már ismerem a helyet és a céljaidat, kérlek, mesélj nekünk arról, hogy hol is vagyunk és mik a terveid!

A Nyugati pályaudvar közelében vagyunk, Budapesten. Célom egy flippergaléria nyitása - pontosabban muzeális közintézmény lesz a hivatalos besorolás, ami flippergalériaként fog üzemelni.

Pálfi Balázs - Múzeum tulajdonos


Hány gépet tervezel kiállítani?

Összesen flipper- és egyéb gépből 130-at szeretnék kiállítani, a hely adottságai ennyit tesznek lehetővé. Szeretném, ha a hely sikeres lenne, ez teret engedne további bővítésnek.

A kiállított gépszámot figyelembe véve akkor ez Európa legnagyobb flipperes múzeuma lesz…

Tulajdonképpen igen. Olyan, ami egy héten legalább hatszor nyitva van, illetve nemcsak alkalmilag üzemel, nincsen több Európában. Nagyobb gépszámmal rendelkező gyűjtők léteznek alkalmi betekintéssel, ott azonban a gépek döntő hányada nincs is fellábazva.

A munkálatok gőzerővel zajlanak, hamarosan nyitás...


Amit itt látunk, az az eszmei érték mellett jelentős piaci értéket is képvisel; feltételezem, a rajongásod, amiből a múzeum ötlete is született, nem anyagi indíttatásból fakad. Mesélj nekünk a kezdetekről, melyik volt az első flippered? Megtalálható itt a pincében?

Balatonon van az első gépem, a Strange Science nevű. Négy évvel ezelőtt vásároltam, a rajongásom azonban ennél messzebbre nyúlik.

Egyik nap felkeltél és úgy érezted, ma flippert kell vennem?

Nem tudtam elképzelni, hogy ennek van piaca, mint ahogy azt sem, hogy a lakásban legyen egy.

Ehhez képest messzire jutottál…

Igen, a Vaterán bukkantam teljesen véletlenül egy flipperre, amihez nem sikerült hozzájutnom, elvitték előlem. Nem voltam elég határozott. Nem bántam, szerettem volna több közül választani, amire elég hamar lehetőségem is adódott, mert rábukkantam az eladó telefonszámára. Nála már könnyű volt választani, lett saját flipperem.

Amit sok másik követett. Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy múzeumot szeretnél belőlük csinálni, amikor végképp elkapott a gépszíj?

Sodródtam az árral, fokozatosan tudatosult bennem. Rátaláltam a flipperfórumra, ott láttam egy lehetőséget, hogy egy csomó flippert haza lehetne hozni Lengyelországból viszonylag kedvező áron. Úgy gondoltam, hogy az 50 flipperből 5-6 nem találja meg a gazdáját, a maradék nekem untig elég lesz. Mindegy volt melyik, csak 5-6 gép maradjon meg nekem. Itthon akkoriban azonban nem volt meg a megfelelő felvevőpiac. Az eladások helyett a cserék domináltak.



Tehát sokasodtál…

Inkább azt mondanám, hogy 30 gép alá valahogy sosem tudtam süllyedni. Problémát kezdett jelenteni, hogy a gépek nem Budapesten voltak, közel szerettem volna tudni őket magamhoz. Elkezdtem helyet keresni, ahol a gépeket ki tudom állítani, ahol valami klubszerűséget el tudok indítani. A terv az volt, hogy legyen a flippereseknek egy helyük, össze tudjanak gyűlni és sok gépen tudjanak játszani.

Amit a jogszabályok nem engedtek, nem engednek meg.

Igen, többször nekikezdtem, több ügyvéden keresztül el is indítottam a folyamatot, akik nagyon magabiztosak voltak az elején. Aztán a szerencsejáték felügyelet többször is elmeszelt 1-2 éven belül (szerk.: a flipper furcsa módon a szerencsejáték felügyelethez tartozik, minden üzemeltetett gépre OMH engedély és befizetett adókártya a kötelező)…

Az első "flipper" 1871-ből 

…így került előtérbe a múzeum ötlete.

Igen, az ember nem akar ilyen nagystílű dolgot elővezetni, de ezután adta magát. Nem sikerült az első ötlet, annyi gép felhalmozódott, hogy visszaút már nem volt, amit nem is bántam annyira.

Feltételezem, hogy nemcsak maga a birtoklási vágy, hanem a gépek megszerzése, „vadászata” is élményt jelent. Oszd meg velünk a legemlékezetesebbet!

Sok extrém kalandot éltem át. Talán a legérdekesebb, amikor egy flipperben pénzt találtunk. Már az emelés közben nehezebbnek tűnt a gép. Amikor itthon kinyitottuk, 3 zsák pénz volt benne, 1-2 eurós érmében. Valószínűleg valaki elrejtette valaki elől. Az a gép hirtelen felértékelődött…

A flipperek mellett más érdekességek is megtalálhatóak a pincében, mesélj nekünk ezekről, miért pont ezeket állítottad ki?

Néhány klasszikus videojáték, shooting galleryk, wurlitzer, bowling gép, focis gép. Elsősorban azok, amik nekem megtetszettek és elérhetőek voltak.

Bowling automata, és rajta még egy másik különlegesség

Shooting Galery és egy eredeti Space Invaders


A kiállítási darabok közül mi a cél, hány gép fog működni, hány gépen lehet majd játszani?


Nagyon szeretném, ha közel az összesen. Egy-kettő lesz esetleg, ami a koránál fogva nem lesz éjjel-nappal bekapcsolva. A realitás persze az, hogy lesznek mindig gépek, amik nem működnek, a gépek javítása folyamatosan zajlik. Azt gondolom, hogy az ember eljön egyszer azért, hogy lásson sok gépet, de a flippergépek akkor számítanak igazán érdekesnek, ha ki is lehet őket próbálni.


Folytatása következik....

Addig is itt találjátok a Múzeum facebook oldalát:)
https://www.facebook.com/PbalGalleryFlipper?fref=ts



2013. október 2., szerda

A vidámpark története...


Email-ben kaptam egy a Vidámpark történetével foglalkozó linket (köszönet érte Ádámnak). Czippán György - A budapesti Vidámpark története (2000) című könyv a 2000-es évekig dolgozza fel a park történetét. Sok más érdekesség mellett  sokat foglalkozik a Park játéktermével, azon belül is a videojátékokkal és a flipperekkel (amelyek sok éven keresztül tették nyereségessé a Vidámparkot).

Link:

2013. szeptember 30., hétfő

Bezárt a vidámpark...


Rengeteg cikk született a vidámpark bezárásáról, sajnos olyannal nem találkoztam, ami a létesítmény flipperes termével foglakozott volna. Nekem egyébként valahogy ez a hely kimaradt, de sokaktól hallom emlegetni a legendás termet, ahol ők is elindultak a "lejtőn", ahol a flippereket slaggal tisztították, és csörlőn húzták fel...

Egy fél ígéretem van egy cikkre, egy flipperes visszaemlékezésre. Aminek viszont nagyon örülnék, az az, ha valakinek saját készítésű fényképe lenne a helységről és elküldené blognak... 







2013. augusztus 25., vasárnap

Flipperek Éjszakája & HPC 2013


Flipperek Éjszakája & HPC 2013 :)



Részletek:http://www.flipperklub.hu/?page=157

2013. augusztus 20., kedd

The Pinball Project

Ismét egy remek kezdeményezés....  :)  Ha igazi flipper mániákus vagy küldj be te is egy videót!


The IFPA is excited to announce an amazing opportunity that we've landed for the world of competitive pinball — players and pinball enthusiasts alike. We have signed a deal with the production company Go4Johnny Entertainment, who has worked on shows such as Survivor (CBS), The Apprentice (NBC), I Survived A Japanese Game Show (ABC), Crowned (CW), Big Medicine (TLC), and Deadliest Catch (Discovery). Together our goal is to get a pinball reality show on TV. For this to happen, WE NEED YOUR HELP!
Go4Johnny Entertainment is currently in the casting portion of the process, and similar to putting together a tape for Survivor, they are looking for submissions from players and enthusiasts to cast for "The Pinball Project". With our involvement, we're planning on creating the most lucrative and exposed pinball tournaments in the history of the sport. This could be a real game changer that could benefit the entire pinball industry and community, but again, WE NEED YOUR HELP!
We need to show Go4Johnny that our community of players and enthusiasts is diverse, large, and interesting enough to try and move forward with the concept. The worst possible outcome is them not receiving any online submissions, and this show is dead on arrival. If you've ever been interested in sharing your pinball passion to the world, or are interested in possibly competing for hundreds of thousands of dollars, take this opportunity to submit an online casting video. We don't know how long this casting process will last, so please don't hesitate if you're interested.
Visit "http://www.go4johnny.com/" to go to the Go4Johnny Entertainment homepage, and you'll see "SUBMIT CASTING VIDEO" on the top menu bar on the right hand side. Click on that, and follow the instructions. 
Below is the detailed release from Go4Johnny Entertainment:
"Calling all pinheads, flippers and pinball enthusiasts of all ages and genders! Do you eat, drink, and sleep pinball? Do you collect as a hobby, or play competitively? Are you ready to show off your collection? Do you put pinball before everything else, including, sometimes, significant others? Do you keep your pinball playing hidden from your coworkers? If you are ready to share your flipper lifestyle, send us a tape following the guidelines below.
PLEASE NOTE: By sending a tape, you agree and consent to its use for production purposes by Go4Johnny Entertainment, Inc. If you are under the age of 18, you must have the consent of a parent or guardian to submit a tape. Due to the number of submissions we receive, we can only respond to those who may be potentially cast. Thank you in advance for submitting!
Submission Guidelines:
Please submit a tape 3-5 minutes in length. No need to edit or add music, we are just looking for your amazing personality to come through on raw footage.
IMPORTANT: At the beginning of the tape, please hold up a piece of paper that can be easily read through the camera with the following information: your name, your age, your city, and your phone number. We recommend printing out a piece of paper with this information typed in large font. Please also start off your tape by saying these items aloud. If we don't know how to contact you, we can't cast you!
Show us your life! Show us your machines! What does pinball mean to you? How is it a part of your life? How has it affected your life? How does your family, loved ones, friends and coworkers deal with your flipper lifestyle? Why do you think you should be on this show?
All major media formats are accepted, including *.mov, *.wma, *.m4v. PLEASE NOTE: Once you click upload and submit, your file gets automatically submitted and there is no way to cancel the process. If you believe a file was submitted in error, please send us an email 
at casting@go4johnny.com."
Thanks,Josh SharpeIFPA President

2013. július 11., csütörtök

Flipper Múzeum (USA)


Nem régen bukkantam egy érdemes kezdeményezésre. Egy igazi flipper fanatikus létre akarja hozni a világ legnagyobb flipper múzeumát. A gépek megvannak, a helyszín adott "csupán" 150.000 USD -ra lenne szüksége....

Összedobjuk neki?

Link: http://www.kickstarter.com/projects/museumofpinball/worlds-largest-museum-of-pinball-help-us-launch



2013. június 17., hétfő

Star Wars [DE] - Kaszni matricázás

A kaszni matricázáshoz elengedhetlen a tökéletesen előkészített felület. Egy apró porszemcse is légbuborékot eredményezhet, ami a végeredményt jelentősen befolyásolhatja. Senkinek nem ajánljuk, hogy tapasztalatanul nekivágjon egy 20-80 ezer forintos matrica felragasztásához. Gyakorolni persze csak nagy felületen lehet, ott lehet megtanulni mennyire lehet egy matricát visszahúzni mennyire ragad fel a flipper oldalára. Érdemes sikeres művelet után ugyanazt a matrica márkát, és felület kezelést alkalmazni a mondás itt is igaz: "járt utat járatlanért, el ne hagyj". Nem csak a matrica mehet kárba, a már felragasztott matricát újra le kell kaparni, és a flipper oldalát ismét kezelni kell.

Sokan kérdeztétek, hogyan lehet eltávolítani az eredeti matricát (anno a flipperek oldalára, lapra szedve, hőprés eljárással került kasírozásra az original matrica), mi szimplán hőlégfúvót és spaklit használtunk.

Fontos, hogy a matricázás zárt térben történjen, mi egy Creature from the Lagoon oldal matricát nulláztunk le egy kis szellőnek köszönhetően.

Most viszont remekül sikerült a Star Wars flipper újramatricázása:











2013. június 8., szombat

Star Wars [DE] - Kaszni matrica (star wars pinball cabinet decal)


Az alábbi Star Wars kaszni matrica szett (valószínűleg az első a világon) Zamek úr keze munkáját dicséri. A grafika szkennelés után újra lett rajzolva, és olyannyira jól sikerült, hogy ha két Star Wars pinball nincs egymás mellett, nem lehet megállapítani melyik az eredeti. Remélem nem szúrjuk el, és sikerül tisztességesen felragasztani is.






Star Wars Pinball Cabinet decal set


2013. május 30., csütörtök

Flipper pálya lakkozás


Az alábbi fényképek az előző posztban emlegetett szakember, Tibi munkái. Láthatjátok, menthetetlen flipper pálya nincs. Idővel, kitartással még egy igen kopott pályát is fel lehet újítani. Minden esetre a pálya javítást és lakkozást mindig szakembere bízzuk, egyszerűen mert sem kézügyességünk sem szükséges eszközünk nincsen egy ilyen szintű munka elvégzéséhez.


Grand Lizard a felelt állapotban





 Grand Lizard lakkozva



The Addams Family lakkozás után 


Last Action Hero lakkozás előtt
Last Action Hero lakkozás után


 Twilight Zone, Attack from Mars, Star Trek




2013. május 23., csütörtök

Star Wars [DE] - A pálya felújítása, előkészítés


Miután a flipper pályáját alul-felül az utolsó csavarig lebontottuk, szoktunk rájönni, hogy a makulátlannak gondolt pálya mennyi kissebb-nagyobb hibát rejt. Rengeteg pro és kontra érv szól amellett, hogy szabad-e egy flipper pályát javítás után lakkozni. Mi minden esetben a lakkozás mellett döntöttünk,  hamár a playfieldet teljesen deszkáig bontottuk.

Figyelem! A pálya restaurálást (festés mattítás, polírozás, insert csere) nem mi végezzük! Azt egy sok-sok lakozott flipper pályát maga mögött tudható szakember végzi. (A telefonszámát nagyon szívesen kiadom privátba annak, akit nem sürget az idő és hajlandó a minőségi munkát megfizetni. Kontakt oldalt.)

Természetesen a playfieldet illik előkészítve oda vinni




 a lyukakat dremelel csiszoljuk

 a pálya hátoldalát sem kíméljük



az insertek elektromos fogkefével pucoljuk ki.



2013. május 8., szerda

Star Wars [DE] - Az első lépések

Amikor flippert bontunk szét majd építünk újjá mindig az első munkafolyamatok a legpörgősebbek és egyben a leglátványosabbak. Évek alatt kijártunk, hogy minden a megfelelő szakemberhez kerüljön, így a szortírozás viszonylag gyorsan megy. A kaszni és a playfield szétszedése után, összeírásra kerül az alkatrészrendelés, ami sok fejtőrést okoz. Mindig más webáruházból tudjuk összeszedni az alkatrészeket, nem utolsó szempont az aktuális USD dollár, EUR árfolyam vagy éppen a VÁM és ÁFA szabályok módosulása.
A legnagyobb problémát nem is az ár szokta okozni, hanem ha egy bizonyos alkatrész nem pótolható, nem lehet belőle újat venni. A Star Wars esetében ilyen pl R2D2 aminek a műanyag része igen cudarul néz ki és egyelőre pótolhatatlannak tűnik.
Mindenesetre felemelő érzés, amikor „előkerül” egy szép tiszta kábelkorbács, vagy újra matricázásra kerül az első flipper tekercs, nem beszélve a horganyzott fém alkatrészek megérkezéséről…